Az elmúlt jó egy hétben sok minden történt. Leginkább a munkában nyomasztódott meg a lelkem a sok túlórától, stressztől és motiválatlangságtól. Ez pedig kihatott az általános hangulatomra, illetve a magánéletemre is.

Mondanom sem kell, hogy annyi minden volt, hogy többször is nekiálltam bejegyzést írni, de soha nem jutottam el odáig, hogy befejezzem, vagy publikáljam. Emellett mindegyik hangulata kicsit az a panaszkodós, világvége lesz itt rövidtávon fajta lett. Mi a nem jó, miért nem érzem éppen jól magam, mi a bajom, vagy az agyalásom tárgya.

Aztán még jó, hogy megtartottam magamnak őket. Beláttam, hogy ha azon gondolkozom mindig, hogy mi miatt nem érzem jól magam, vagy mi a rossz éppen, attól nem leszek se jobb, se boldogabb. Meg hát lássuk be, ha mindig azt erősítem, hogy miért nem, akkor a miért igenek valahol út közben elsikkadnak. Én például azt veszem észre, hogy ha folyton pörgök valami rossz dolgon, amellett, hogy általában magam ellen irányul egy idő után minden gondolatom a témában, de a legidegesítőbb az, hogy mintha a kreativitásom meg a humorérzékem is odaveszne. És ilyenkor még kevésbé kedvelem magam.

Pedig aztán egyrészt elfogadhatnám, hogy olyan történik, hogy rosszul sül el valami, emiatt pedig rossz lesz a kedvem, de nem feltétlenül az én hibám, másrészt meg arról hírből sem kellene hallanom, hogy nem kedvelem magam.

Most ennyi. Napozok picit, amíg le nem megy a nap. 🙂