Bebizonyosodott ma végül…

… hogy tényleg imposztor vagyok. Amitől féltem mindig is, bekövetkezett.

Ma folyamatosan olyan érzések kavarogtak bennem, hogy ez biztosan nem sikerül. Itt valami lesz. Ezt nem fogom tudni megcsinálni. Konkrétan gyomorgörcsöm volt már napokkal korábban az egésztől, pedig korábban csináltam már hasonló dolgot. De változom én is. Ami régen könnyebben ment, most kifejezetten megterhelt. És dolgokat vizionáltam, hogy biztosan baj lesz, és lett is. Ráadásul még sok pénzembe is kerül majd.

Szóval most bennem van egy ilyen borzasztó érzés. Hogy milyen szánalmas vagyok, hogy ilyen bugyuta hogy lehettem, hogy mi van, ha megtudják mások, és mit fognak gondolni. Hogy szégyellnem kell magam, hogy nem vagyok kompetens. Mérges is vagyok magamra. Van itt minden.

Na jó az igazat megvallva így 6 óra távlatából már inkább csak a rossz érzés maradt. Mikor ilyen dolgoktól féltem, mindig azt képzeltem, hogy majd elfordulnak tőlem, hogy kigúnyolnak, hogy a szemembe mondják, hogy inkompetens vagyok.

És valójában mi történt? Nem kommentelték. Látták, hogy átérzem. Sőt Balázs oda is jött. Még meg is ölelt, hogy nyugodjak meg: Rossz-rossz, de mit lehet tenni? Istentelen béna voltam, de hát kis idő múlva már csak nevetni fogunk rajta.

Nekem meg haza úton volt időm átgondolni az egészet. Hogy mitől félek? Mégis miért félek? Csak összezavarja az agyamat. Nem tudok tőle tisztán gondolkodni. Az meg oda fog vezetni, hogy hülyeségeket csinálok, mint ma. Pedig amúgy nem is az volt, hogy nem volt meg a skill. Szimplán átvette felettem a hatalmat, hogy biztosan nem megy, és meghülyített. Nekem ez nem hiányzik. És mégis hogy akarok így példamutató lenni majd a saját gyerekemnek, ha a saját félelmeimmel nem foglalkozom? Különösen, hogy ez az ismeretlentől való félelem, ami meg aztán volt, meg lesz is mindig.

Gondolkoztam azon is, hogy ebből most mit tudok tanulni. Kesergést mostanáig engedélyeztem magamnak. Most már mutasson előre a gondolat, kifelé. Szóval tanulhatom azt, hogy látatlanban dolgokon nem éri meg pörögni. Feleslegesen sok agykapacitást éget, de előre nem visz. Hogy, ha félek akkor egy borús jövőre koncentrálok és nem a lehetőséget, hanem az akadályt látom. Hogy elfelejtek hálásnak lenni és azt nyomatékosítom, hogy ez csak rossz lehet. Hogy tudatosan kell a bennem lévő érzésekről, gondolatokról beszélni, kiadni, mert bent károkat okoz. Hogy bízni kell saját magamban. Magamnak végső soron én magam vagyok, nem tehetem meg hogy nem bízom bennem. Különösen ilyen idősen 🙂

És még egy fontos dolog, amiben megvilágosodtam, hogy ez mennyire sok területére kihat az életemnek. Vannak ötleteim, dolgok a fejemben, amiket csinálnék, ahová mennék, amit kipróbalnék. És a kis hang odabent, amint megfogalmazódik a gondolat, elkezd lebeszélni róla. “Ez mi van ha nem megy? Ezt nem tudod. Ehhez lehet hogy több kell. Mi van ha nem tudod megcsinálni?” Aztán meg ott vagyok, hogy csak ábrándozom, hogy mennyire jó lenne, de soha semmit nem próbálok meg, vagy nem folytatok csak azért, mert nem bízom benne, hogy menne, nem látom, hogyan lesz, ezért inkább nem.

Na ezért veszélyes dolog ez a félelem. Mert visszahúz. Pedig próbálni ér, elbukni ér, tanulni ér, még nem elég jól tudni ér, sőt az is ér, hogy megpróbálom aztán elengedem. Minden ér, csak csináljak valamit.

És vegszónak álljon itt ez a kép, ami eszembe jutott önmagamat motiválandó:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s