Hirtelen támadt rossz gondolatok. Hogyan jussak túl?

A mostani gondolatáradat nem is tudom pontosan, hogyan kezdődött. Talán első körben eszembe jutott, hogy a nyaralásból több van már hátra, mint előre. (Vagy mögöttünk, mint előttünk. Nem is tudom, hogy hangzik jobban.) Ez valahogy visszaemlékeztetett arra a sok bizonytalanságra és rossz érzésre, ami otthon vár rám, követelve a megoldást. Ezek elől, úgy nézem, nem lehet csak úgy meglógni. Ezeket meg kell oldani. Elfogadni, vagy tenni valamit. De azzal, hogy félek, vagy tartok tőlük, inkább csak a jelenletüket táplálom, meg a rossz kedvemet, meg azt a végtelen negatív gondolatot, ami rajzik ilyenkor.

Na és ezeket úgy belehelyeztem a tudatomba, majd jött a szokásosnak mondhatò érzés, miszerint nem éreztem magam jónak arra, hogy ezeket a dolgokat megoldjam, mert mi van, ha nem sikerül, vagy megint azt fogom hinni, hogy nem tudom, és toporgok egy helyben, abogy eddig is éreztem.

Majd erre még rájött, hogy elhatároztuk, hogy egy régi kedves számítógépes játékommal játszunk. Amit én világ életemben egyedül játszottam, abban a ráérős, mindent előbb felfedezős stílusban. Csak most épp van egy ellenfél, aki itt nyomja mellettem, én meg hallom, hogy mennyivel többet lép, mennyivel többet csatázik és nyer. Bennem meg erősödik a gondolat, hogy mi van, ha szégyenben maradok, hogy én, akinek ez a kedvenc játéka gyerekkorából, egy újonctól vereséget szenvedek, ráadásul úgy, hogy ugyanolyan feltételek mellett indultunk.

Tehát itt is mi történik? Elvesztem az érzést, hogy mennyire is szeretem ezt a játékot és belemegyek abba, hogy összehasonlítom magam, majd fiktìv, magam által kreált indokokkal lehúzom magam. És azt gondolom, hogy mégse vagyok olyan jó, illetve, hogy eleve nincsenek esélyeim. Aztán ennek fényében tolom. Érzésem szerint összevissza.

Jó kis barátság ez magammal, mi?

Most, ha a tényeket akarom megnézni

  • nincs kedvem hazamenni, vissza ugyanoda ahonnan eljöttem. Ha eszembe jut is megfáradok benne
  • egy játékban nyújtott teljesítmény alapjan nem leszek se bénább, se hülyébb, se kevésbé életre való, vagy kevésbé szerethető
  • ha elkezdek agyalni, úgyis az lesz a vége, hogy mi nem működik bennem jól. Úgyhogy better not to start
  • ha agyalok, jó dolgok átélésétől fosztom meg magam

Jelen pillanatban azon töröm épp a fejem, hogy ezeket a dolgokat hogyan lehet megoldani. Nincs mese, magamra kell koncentrálni. Megnézni, hogy én magam mit csinálhatok, ami azt mondatja velem, hogy na igen, mindent, amit tudtam, megtettem. Ami még fontos lehet, hogy nem kell nekem senkihez hasonlítani. Nem kell sehová sem elérnem, vagy semmilyennek lennem. Csak addig és olyannak, ami a saját megelégedésemre szolgál. Azt meg, hogy a másik mit gondol rólam, meg kell hagyni neki. Ha baja van, mondja. Tételezzük fel ezt. Nem lehet még ezen is aggódni. El kell kezdeni bízni másokban is, hogy fontosak vagyunk nekik annyira, akkor, ha szerintük rossz irányba megyünk, szólnak. De legfőként magunkban kell bízni. Nem is tehetünk mást, hisz holnap is, meg holnapután is, meg hetek, hónapok és évek múltán is (remélhetőleg) mi leszünk azok, akik egy akkori, a mainál fejlettebb verziónkban (ez legalább tuti) ott leszünk magunknak. Meg aztán valahogy eddig a pillanatig is el kellett jutni, nemde? Úgyhogy olyan eszméletlen rosszak azért nem lehetünk.

(Az mindenesetre bosszant még, hogy bénázok ebben a játékban 🙂 )