Hirtelen támadt rossz gondolatok. Hogyan jussak túl?

A mostani gondolatáradat nem is tudom pontosan, hogyan kezdődött. Talán első körben eszembe jutott, hogy a nyaralásból több van már hátra, mint előre. (Vagy mögöttünk, mint előttünk. Nem is tudom, hogy hangzik jobban.) Ez valahogy visszaemlékeztetett arra a sok bizonytalanságra és rossz érzésre, ami otthon vár rám, követelve a megoldást. Ezek elől, úgy nézem, nem lehet csak úgy meglógni. Ezeket meg kell oldani. Elfogadni, vagy tenni valamit. De azzal, hogy félek, vagy tartok tőlük, inkább csak a jelenletüket táplálom, meg a rossz kedvemet, meg azt a végtelen negatív gondolatot, ami rajzik ilyenkor.

Na és ezeket úgy belehelyeztem a tudatomba, majd jött a szokásosnak mondhatò érzés, miszerint nem éreztem magam jónak arra, hogy ezeket a dolgokat megoldjam, mert mi van, ha nem sikerül, vagy megint azt fogom hinni, hogy nem tudom, és toporgok egy helyben, abogy eddig is éreztem.

Majd erre még rájött, hogy elhatároztuk, hogy egy régi kedves számítógépes játékommal játszunk. Amit én világ életemben egyedül játszottam, abban a ráérős, mindent előbb felfedezős stílusban. Csak most épp van egy ellenfél, aki itt nyomja mellettem, én meg hallom, hogy mennyivel többet lép, mennyivel többet csatázik és nyer. Bennem meg erősödik a gondolat, hogy mi van, ha szégyenben maradok, hogy én, akinek ez a kedvenc játéka gyerekkorából, egy újonctól vereséget szenvedek, ráadásul úgy, hogy ugyanolyan feltételek mellett indultunk.

Tehát itt is mi történik? Elvesztem az érzést, hogy mennyire is szeretem ezt a játékot és belemegyek abba, hogy összehasonlítom magam, majd fiktìv, magam által kreált indokokkal lehúzom magam. És azt gondolom, hogy mégse vagyok olyan jó, illetve, hogy eleve nincsenek esélyeim. Aztán ennek fényében tolom. Érzésem szerint összevissza.

Jó kis barátság ez magammal, mi?

Most, ha a tényeket akarom megnézni

  • nincs kedvem hazamenni, vissza ugyanoda ahonnan eljöttem. Ha eszembe jut is megfáradok benne
  • egy játékban nyújtott teljesítmény alapjan nem leszek se bénább, se hülyébb, se kevésbé életre való, vagy kevésbé szerethető
  • ha elkezdek agyalni, úgyis az lesz a vége, hogy mi nem működik bennem jól. Úgyhogy better not to start
  • ha agyalok, jó dolgok átélésétől fosztom meg magam

Jelen pillanatban azon töröm épp a fejem, hogy ezeket a dolgokat hogyan lehet megoldani. Nincs mese, magamra kell koncentrálni. Megnézni, hogy én magam mit csinálhatok, ami azt mondatja velem, hogy na igen, mindent, amit tudtam, megtettem. Ami még fontos lehet, hogy nem kell nekem senkihez hasonlítani. Nem kell sehová sem elérnem, vagy semmilyennek lennem. Csak addig és olyannak, ami a saját megelégedésemre szolgál. Azt meg, hogy a másik mit gondol rólam, meg kell hagyni neki. Ha baja van, mondja. Tételezzük fel ezt. Nem lehet még ezen is aggódni. El kell kezdeni bízni másokban is, hogy fontosak vagyunk nekik annyira, akkor, ha szerintük rossz irányba megyünk, szólnak. De legfőként magunkban kell bízni. Nem is tehetünk mást, hisz holnap is, meg holnapután is, meg hetek, hónapok és évek múltán is (remélhetőleg) mi leszünk azok, akik egy akkori, a mainál fejlettebb verziónkban (ez legalább tuti) ott leszünk magunknak. Meg aztán valahogy eddig a pillanatig is el kellett jutni, nemde? Úgyhogy olyan eszméletlen rosszak azért nem lehetünk.

(Az mindenesetre bosszant még, hogy bénázok ebben a játékban 🙂 )

Rossz vesztes?

Világ életemben utáltam veszíteni. Egészen kicsi koromtól kezdve bennem volt, hogy ha kikaptam valamiben, akkor én hülye és béna voltam. Azt hittem, hogy ez valamiféle értékítéletet mond el rólam. Amúgy van egy 6 évvel idősebb bátyám, akivel ezeket a mindenféle játékokat lefolytattuk akkoriban, innen erednek ezek a nagyszerű gondolatok.

Na és ma este is történt egy ilyen, ahol megint csak el lettem páholva. A szónak az elvertek társasban értelmében. Kemény gondolat szabályozásba került, de most csak az enyhén megszomorodott állapotig jutottam. Elkaptam ott az egészet, hogy ez tényleg sokban a szerencsén múlt. De oké, kis utózöngék, azért vannak. Valami oka van, hogy billentyűzetet ragadtam.

Ha ez a kontroll nem sikerült volna, akkor a következő megállapítások tolultak volna bennem:

  • nem vagyok képes megérteni, felfogni a szabályokat
  • nem vagyok elég jó, okos
  • a másik egyértelműen jobb nálam, jobban tudja
  • miért próbálkozzak, úgysem sikerülhet
  • biztosan, mert így gondolkozom, nem szeret játszani velem a másik
  • biztosan rossz társaság vagyok
  • biztosan nem akar emiatt majd senki semmit csinálni velem, mert biztos másban is ilyen kis béna vagyok

Olyan tapasztalat szagú így leírva. Begyakorolt menetrend. Most ezzel szemben picit próbálom megnézni objektíven. Mik a tények?

  • a játék sok szerencse faktort tartalmaz
  • nem néznek hülyének, ha egy játékban kikapsz
  • attól még élvezhetik a veled való játékot, hogy elvernek (nyilvánvaló dolog)
  • akkor nem akarnak maximum veled játszani, ha rettentő rosszul viseled, hisz nem akarják, hogy miattuk érezd rosszul magad
  • én személy szerint kicsit rossz vagyok ezeknek a hosszabb távú dolgoknak a kigondolásában és észben tartásában (nem hülye vagyok, csak nehezebben megy. Aki ezért elítél, az végképp nem az én hibám.)

Összegezve tehát. Az okozza a bizonytalanságom legnagyobb részét, ahogy és amit magamról gondolok. Ha ezt sikerül megváltoztatni, ez sem zavar majd. Legalábbis ennyire nem.

Arra jutottam, hogy játszom még, ha valaki megkér. Bajom asszem nem lehet tőle.